|
Témaindító hozzászólás
|
2005.03.25. 12:15 - |
(Alulról felfelé érdemes olvasni...:) )
Óvatos léptekkel közelítettem meg a házat. A falucska néhány lakója közül csupán ketten maradtak itt, hogy őrizzék a falu emlékét. Annyira eldugott helyen volt, hogy senki sem tudott róla. Azok, akik itt laktak már rég magukkal vitték emlékét a sírba. Az idős házaspár egy öreg kutyát tartott. Nem is inkább házörzőnek, hiszen senki sem járt erre, inkább csak mert fiatalkora óta velük élt.
-Vaari, a Csend faluja- motyogom magam elé, miközben elsétálok az alvó kutya mellett. Beérek a csendes, sötétségbe burkolózó házba. A vén férj nem lélegzik. Különös bizsergető érzés szalad végig rajtam, miközben arra gondolok, meghalt. Az öregasszonyt óvatosan küldöm párja után. A kutyát már nincs erőm megölni. Elszomorít a halál hangulata, pedig egyébként hidegvérű gyilkosnak ismernek a Család tagjai. A két öreget néma csendben temetem el, aztán visszasétálok a Családi Fészekbe. Alessa már az ajtóban vár. |
[33-14] [13-1]
Lehunytam szemem. A kérdést szinte meg sem hallottam, már mosolyogtam.
-Jó öreg Sophiem... Mi járatban erre? |
Sonja mellett lépkedtem a sötét utcán. Előttünk Allie ment. Egy jó véres lakomára készültünk, Allie étvágya ugyanolyan csillapíthatatlan volt, mint egykor Sonjáé. Kettejüket csupán a kor és az azzal járó tapasztalat választotta el. Mindketten rendkívüli vámpírok voltak. Nekem nem sok kedvem volt a vérontáshoz, de meg kell hagyni éhes voltam. Titkon még örültem is, hogy nem nekem kell megölnöm az áldozatunkat...
Sonjára néztem. Olykor úgy éreztem, túlságosan is függök tőle. Allie fiatalabb volt, mint én mégis jobban szerette a vámpír életet, és is jobban boldogult benne. Tiszteltem ezért.
Sonja megtorpant, úgy láttam észrevett valakit a éj sötét leple alatt.
- Ki az? - kérdeztem teremtőmtől. |
Egyedül ébredtem egy elhagyatott pincében. Már hetek óta magányosan bolyongtam. Elhatároztam, hogy egy időre visszatérek a NagyCsaládhoz. Alessandrára koncentráltam, tudtam, hogy mindig Sonjával van. Nem voltak messze. Nem rég szállt le az este, így lassan sétáltam a sötét úton. Hamarosan megláttam a házat, amiben tanyáztak. Egy idegen, Alessandránál is fiatalabb vámpírt pillantottam meg. Lassan és csöndesen lépkedtem, de Sonja felfigyelt rám. Előbukkantam a sötétségből. |
| -ennyire látszik?-kérdeztem félénken- remélem ti is benne vagytok egy kis esti városnézésben!-hangomban még én is megéreztem az izgatottságot amivel ez utóbbit kimondtam. |
//Kicsit még visszaugrok oda, hogy Alessa a hátamba bámul//
Megfordultam, éreztem, hogy kicsit bánja előbbi érzéseit.
-Nem akarok róla beszélni, rendben?- mondtam neki csendesen. Lemondóan sóhajtott egyet.
//Hogy kicsit megugrassuk a történetet. Bocsi, hogy helyetted írok, Alessa!//
Együtt mentünk vissza a házba. Allie már várt ránk.
//ugrás, Allie kérdez//
Elgondolkodtam. Újra a kutyát láttam lelki szemeim előtt, és rettentő szomorúságot éreztem. Egy kis kiruccanás, vadászat a kölyökkel //bocsi, ha kicsit lekezelő, de ez úgy idevág!!:) // biztosan jót tett volna.
-Éhes vagy?- kérdeztem megmosolyogva kicsit buzgalmát. |
/szóval folytatás onnan hogy: még mindig nem szoktam meg ezt az életet, pedig nem kevés ideje vagyok már részese. /:
-Sonja, Alessa, nem megyünk be a városba? kéne egy kis firiss hús nem gondoljátok??? |
Szóval... Azért nem Sonjával írok, mert így nem lehet majd keverni. csengig lesz a félelmetes moderátor:P
A szöveged túl... Hogy is mondjam gyors. Egyrészt mert nagyon sietsz benne, másrészt, az a baj, hogy nem fűzted bele a történetbe. Nem akarok beleírni, mert én is utálom, ha beletúrnak a sajátomba, de van pár pontatlanság benne.
"...még mindig nem szoktam meg ezt az életet, pedig nem kevés ideje vagyok már részese."
Na eddig a mondatig tökéletes! Ezután viszont jön ez a kis szavacska, hogy "elmondtam". Ha úgy folytatod, hogy kinéztél a többiek után, láttad, hogy beszélgetnek stb., akkor sikeresen belefűzöd a történetbe. Tehát végülis csak az utolsó mondatot kell korrigálni. És ha elmondasz valamit, akkor MOND EL:)
Valahogy így:
-Sziasztok! Mit szólnátok egy kis városnézéshez?
stb. Ez csak példaszöveg volt!! Nem így kell mondanod egyáltalán. Hanem ahogy te tennéd. És ahogy beleillik a szövegbe. Hogy belesimuljon tartalmilag. Na meg. Amit előtte írtunk az a tiédből teljesen kimaradt. Hogy Sonja bűntudatos, hogy kis nézeteltérés van Alessa és Sonja közt, hogy Sonja vérével itatja lovát, stb. Ha gondolod az utolsó mondatot elfelejtjük, és írhatsz még hozzá, hogy a szöveg rendben legyen. Egyébként nagyon ügyi vagy!!:) A többi résszel télleg semmi gond, igazán szépen leírtad:) Nah, sok sikert! Átadom a szót Sonjának;) |
| Aznap szokatlanul későn keltem, Sonja és Alessa már ébren voltak, és éreztem, valami szokatlan történt, nem akartak róla beszélni, ezért nem kérdezősködtem tovább, éhes voltam, ez volt akkor a legfontosabb ami a fejemben járt, bele néztem egy tükörbe, és mintha nem is magamat látnám, arcom hamvas, ajkaim fehérek, és sápadtak, mint egy hulláé...még mindig nem szoktam meg ezt az életet, pedig nem kevés ideje vagyok már részese. Miközben ezeken gondolkoztam eszembe jutott mennyire is éhes vagyok, elmondtam 5letemet a többieknek, hogy menjünk el a közeli városkába egy kis vacsira, meg bulizásra... |
//Hékás, azt is leírod amit én csinálok? Így kicsit begyorsítod a történteket...:P :)
Nah, szép, én is múlt időben kezdtem el... Akkor maradjon így, na:))//
Ahogy a kis kopó nyakát simogattam elfelejtettem minden bajomat. Hirtelen Kárhozat jutott eszembe. Felálltam. Ekkor éreztem meg újra az Alessából áradó megvetést. Egy pillanatra felmérgesedtem, de aztán mély sóhaj tört fel belőlem. Kezembe vettem azt a gyönyörű aranyozott nyelű kést, amit már évek óta ugyanarra használtam... Alessa rögtön tudta, mi fog következni. Szó nélkül kisétáltam a szobából. Kárhozat a föld alatt kialakított istállóban már várt rám. Az én drága halhatatlan szépségem... A kést a karomra illesztettem, majd végighúztam rajta. A meleg vér szivárogni kezdett a sebből. Kárhozat mámorosan inni kezdett belőle... Miközben ő kielégítette vérszomját én a simogatásával próbáltam elterelni figyelmem a karomban érzett borzalomról. Mikor befejezte, a seb magától begyógyult. Ekkor éreztem meg hátamban Alessandra pillantását.
//Nem kell feltétlenül hosszan írni, itt úgyis párbeszéd jön, és ne foglalkozz a helyesírási hibákkal!:)// |
Sonja szeméből mérhetetlen bűntudatot olvastam ki. Tudtam, hogy bánja amit tett.
-Nekem mindig azt mondtad, ne szégyelljem amik vagyunk, ne féljek gyilkolni és főleg ne érezzek emiatt bűntudatot. Ez a "természet rendje".
-Ugye tudod, hogy nem kellett volna ezt megtenned,de már mindegy. -Emiatt felesleges emésztened magad.
Úgy éreztem Sonja tudja, hogy csak vígasztalni akarom, de megvetem amit tett. Próbáltam leplezni érzéseim mentorom előtt, de képességei messze túlszárnyalták az enyémeket.
Igyekeztem elkapni Sonja tekintetét, de ő félrenézett, és bement a sötét szobába. Hangja kivételesen ideges volt, nem a megszokott nyugalom áradt szavaiból. Kopóm nyakát kezdte simagatni, hogy addig is úgy tegyen, mint aki elfoglalt. Nehogy ismér hozzá szóljak. Tudtam, most nem akar beszélni.
-Majd később. - gondoltam magamban.
Leültem a fotelbe, és néztem ahogy Sonja kedvencemmel játszik. A kis kopó simagatása közben elképzelhetetlen béke szállta meg a lelkét... |
| -Alessa...- sóhajtom mérhetetlen szomorúsággal hangomban. Nem tudok a szemébe nézni, így csak elsiklok mellette. |
Hirtelen ébredtem mély álmomból. Felnyitottam szarkofágom széles fedelét és ekkor láttam, mentorom már ébren van. Épphogy besötétedett, ő mégis talpon volt, hogy éhségét csillapítsa friss vérrel.
A kis faluban nem sokan élnek, így az áldozatok száma kis mennyiségre korlátozódik. Tudtam , Sonjának nincs kedve messzebb menni a vadászatra. A falu lakosságát lesz kénytelen csökkenteni.
Bágyadtan pislantottam egyett. Kopóm rámnézett és lábamhoz sétált. Feltűnően jól alkalmazkodott az életmódomhoz: nappal aludt, éjszaka pedig elkísért a felüdítő sétákra. Imádtunk az éjszakában élni.
Elsétáltam az ajtóhoz, furcsa érzés uralt el. Kivételesen Sonja nem élvezte a gyilkolást. Sejtettem, hogy az idős házaspárt szemelte ki vacsorának. Sajnáltam őket és talán Sonja is így volt ezzel. Előszőr érzett együtt áldozataival.
Az utcák nem voltak kivilágítva, kis falu volt Vaari, nem volt ilyesmire pénz. Én mégis jól láttam, egy sötét alak közeledik a romos kis házunkhoz. Türelmetlenül vártam mentorom, szüksége volt rám. |
(Alulról felfelé érdemes olvasni...:) )
Óvatos léptekkel közelítettem meg a házat. A falucska néhány lakója közül csupán ketten maradtak itt, hogy őrizzék a falu emlékét. Annyira eldugott helyen volt, hogy senki sem tudott róla. Azok, akik itt laktak már rég magukkal vitték emlékét a sírba. Az idős házaspár egy öreg kutyát tartott. Nem is inkább házörzőnek, hiszen senki sem járt erre, inkább csak mert fiatalkora óta velük élt.
-Vaari, a Csend faluja- motyogom magam elé, miközben elsétálok az alvó kutya mellett. Beérek a csendes, sötétségbe burkolózó házba. A vén férj nem lélegzik. Különös bizsergető érzés szalad végig rajtam, miközben arra gondolok, meghalt. Az öregasszonyt óvatosan küldöm párja után. A kutyát már nincs erőm megölni. Elszomorít a halál hangulata, pedig egyébként hidegvérű gyilkosnak ismernek a Család tagjai. A két öreget néma csendben temetem el, aztán visszasétálok a Családi Fészekbe. Alessa már az ajtóban vár. |
[33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
