|
Témaindító hozzászólás
|
2005.08.20. 21:56 - |
|
*A város szívében,szemben a főúttal állt egy magányos ház,melyet már évtizedek óta nem laktak,ki tudja,miért...ám bár a ház elhagyatotnak tetszett,mégis voltak be-betérő vendégei.Magas falait,hatalmas ablakok tették tetszetőssé,mik inkább egy templom kaotikus látványát nyújtották az arra vetődött járókelők számára.Csendesség lengte körűl a hatalmas kertet is,melyet már jócskán benőtt a gaz.*
*A háznak volt egy igencsak magasra ívelő tornya.Akárhányszor elment előtte valaki esküdni mert volna rá,hogy mozgást észlelt odafentről,de csak ostoba érzékicsalódásnak nyílvánította mindenki.*
*Persze...hiszen,ki gondolná,hogy az a szoba egy fontos megfigyelési rejtekhelyet biztosít az éjszaka gyermeki számára?Senki,sőt,ha bárki emberfia ezzel az abszordum ötlettel állna elő,azt azon nyomban a legközelebbi tébolydába szállítanák...Pedig,lehet,hogy az illető tudott valamit,ami nem megbomlott agyának szülötte.*
*A közeli toronyóra elütötte a 12-őt.A régi hiedelmek szerint,mikor az éjfél a küszöbön kopogtatt,előbújnak nappali szendergésükből az ártó lények,és elözönlik a Földet,közben csillapíthatatlan vérszomj tör ki belőlük,s vérbenforgó szemekkel űzik az ártatlan halandókat,hogy életüket oltsák...Dajkamese,mondaná az "ártatlan halandó",ám,lehet,hogy még sem az...*
|
[17-1]
| *Solina hanyattesett a hirtelen támadástól. Alek mielött ujabb támadást indíthatott volna rágalmazója ellen, Kostya közbelépett. Könnyed mozdulattal a falhoz vágta Aleket, aki hangos csattanás kiséretében a földre rogyott.*
-Nem kell megvédened.-*Dörmögte Solina Kostya felé.*-Egyedül is végzezni tudok vele.*Dühöhen felugrott és már indult volna a kábult vámpír felé, de Kostya megállította.*
-Hagyd elég a harcból,elegett kepott mára.Gyere menjünk.*Azzal karon fogta Solinát és ellentmodást nem tűrő erővel megrántotta.*
-Ne rángass! Tudok menni magam is.*Követte ugyan Kostyát az ajtó felé, de búcsu ajándékként belerúgott az ébredező Alekba. Kaján vigyorral nyugtázta Alek fájdalmas szisszenését, majd elhaladva az ajtónál ácsorgó Kostya mellet megrántotta a vállát jelezve ő nem csinált semmit.*
|
Alek összehúzta szemöldökét. Néma csend ült közéjük. Solina gondolkozott, hogy mivel tudna visszavágni ennek a kegyetlen vámpírnak. Hirtelen megszületett fejében a megoldás, és gonoszan elmosolyodott.
- Te beszélsz, Alek, ki megölted saját családodat?
Alek erre elkomorult.
- Hagyjuk a múltat!
- Emlékezz csak vissza! Vagy inkább mondjam én? - kérdezte Solina, és már kezdte is. - Hirtelen felindulásból fogtál egy konyhakést, és...
- Fejezd be! - vágott a szavába Alek, aki már nem is vigyorgott oly gúnyosan. De Solina folytatta.
- Leszúrtad a bátyádat, aztán meggondoltad magad, és a véredet adtad neki. Ezután megint fejedbe szállt a vér, és ugyanezt tetted apáddal és anyáddal. De ők ellened fordultak, így rájuk gyújtottad a házat...
Alek meg sem várta, hogy Solina befejezze, neki ugrott a torkának. |
*Solina szívében a gyűlölet fagyos lángját tomboló keserűség váltotta fel,ami mélyen lelke rejtett zugaiban lapult,várva a kitöréa pillanatát.Szikrázó tekintetét ismét Alekra emelte,mérhetetlen vágy söpört végig minden egyes porcikáján,mely a férfi vérét kívánta...hisz oly könnyű lenne megragadni a torkát,és kitépni gégéjét,hogy gyors véget leljen,a Halál Hírnökének Sötét Angyala megváltásként nyújta át a biztos exitus(halál)-t.*
*Kostya látva a nő parázsban izzó szemét,szorosan mellé húzódott,s lelkitámasz gyanánt egyik kezét Solina vállára helyezte,és gyengéde megszorította,majd lágy,suttogó hangon megszólalt-Nincs értelme,értelmetlen halálnak.Nagyobb büntetés számára,ez az élet,amit csakis magának köszönhet,hisz az efféle hazugok nem mással,mint a Fénnyel húznak újjat,jussuk Sötétség lesz,amint egy feneketlen tó,óriásra törö hullámai közt vergődve,sosem leli a partot.-lassan leeresztette a karját,és ökölbe szorította a kezét,miközben tekintetét egy percre sem vette le Alek gunyoros ábrázatáról.* |
- Azt hiszed, hogy jobb vagy nálam, Solina? Te is tettél már olyan lépéseket, amikre visszagondolva te is elborzadtál. A hugodra már nem is emlékszel?
Solinát szíven ütötték Alek szavai. A hugára visszaemlékezve elkomorult, hisz nagyon szerette. Alek meg akarta ölni, hogy ezzel fájdalmat okozzon örök vetélytársának, és majdnem sikerült is. Kiszívta a vérét, de Solina a sajátját adta érte. Rosszul tette. Mivel Alek végzett anyjukkal is, Solina húga azonnal öngyilkos lett a fájdalomtól, a tűzbe vetette magát. Solina önmagát okolta, hisz ha anyjának segített volna, talán egyikőjüket sem veszíti el. |
Alek arca dacosan meredt előre, de hangja megingott, mikor szólásra nyitotta száját:
- Te is tudod, akárcsak Solina, miféle idők járnak erre manapság. Rebesgetik azt a bizonyos mondatot: "A Déhv keze minden zugot elér, minden sarkot körüljár, minden alkonyatkor útrakél, mindenkit megtalál" Rettegek, hát ha be kell vallanom, legyen. Mindössze ennyi a bűnöm: hogy félelmemben talán gyenge lépést teszek.
- Vinnyogó, megfélemlített féreg vagy csupán, Alek- sziszegte a fogai közt Solina- Fanatikus módjára rebeged ezt az ősi igét. Olybá tűnik, ezzel takarózól, és másokat is belerángatsz tévutas elveidbe. Épp neked való lenne, ha fölemésztene a Déhv. Nem érdemelsz jobb sorsot az elmeháborodott árulókénál.
Elinor |
*Solina határozott léptekkel indúlt meg Alek felé,akit igencsak lehangolt Kostya hirtelen felbukkanása a semmiből,s ezt szó szerint kell érteni.No igen,hisz a színpad mindig szabad tavernát ad a Sötétség népének.*
Nos?Én igazán türelmes vagyok.-mondta fenhangon Kostya,miközben szemeit a másik háromra irányította
*Azok,mint a csúszómászók vonaglottak körbe-körbe a deszkákon.A férfi nem is igen tudta volna őket máshoz hasonlítani,meg volt a véleménye az árulókról.Hisz már látott elég bukást ahhoz,hogy tudja,mit kell tennie a biztos siker érdekében.Már a kezdetek kezdetén ott volt...megannyi hős harcossal csatázott együtt,és megannyi holtlelket siratott meg,kik a nemes ügy érdekében buktak alá a Halál feneketlen tavába.*
-Nekem van időm Alek,de igazán nics kedvem a piszkos kis játékaidhoz.-folytatta,s most már egy percre sem tagathatta le az Alek iránt érzett undort,mely szintúgy kiült arcára,akárcsak megjelent hangjában-Áruld el,mit tervezel,és mindenki mehet a maga dolgára.Vagy éppen a maga sírjába.-húzta megvető mosolyra a száját
*Arca minden egyes izma egyszerre mozdúlt,hogy véghez vigye ezt az egyszerű kis mozdulatot.
*Solina pár centire állt meg Alek-kal szemben,ám hiába próbálta elkapni a férfi tekintetét,mert az tüzben égő pillantásait Kostyára függesztette.Nyilván nem szimpatizált a másik véleményével,miszerint ő egy aljas áruló...márpedig az volt,de ezt még számára is nehéz volt bevallani.* |
Solina csak egyetlen vámpírt ismert, aki képes volt bilincsbe fogni az időd. Kostya alakja ott tornyosodott előtte az ajtóban.
A féfri nem volt olyan magas, épp csak fél fejjel nőtte túl Solinát, de jelen helyzetben, mintha plusz néhány centi gyarapította volna.
Nem lehetett pontosan eldönteni, mi keltette ezt a magasság érzetet: az, hogy kihúzta magát, vagy hogy engedte szabadon hatni az erejét.
Energiája csendes, mozdulatlanságba merevítette a levegőt, és a szobában mindenki megérezte. A férfi körülfutatta szemét a megrémült arcokon:
- Felvílágosítana valaki, hogy mi ez az összejövetel? - tekintete Solinára tapadt és jóval lágyabb hangon folytatta- Rosszkor érkeztem?
A hangja csupa szelídség volt, mégis végtelen erő. Solina arca hálás mosolyra húzódott, de aztán gyorsan átrendeződött a szokásos rideg keménységgel. Alekra nézett és határozottan elrugaszkodott a faltól. |
*Solina hátrálni próbált,ezt tartotta a legkézenfekvőbb ötletnek,hogy legalább egy időre távoltartsa magát támadóitól.De alig tett meg pár lépést nyomban a hideg falba ütközött.Halk nyögést tört fel torkának mélyéről,amit nyomban el is folytott magában,mert nem akarta a félelem,vagy megrökönyödés bármely jelét is kimutatni.Sokkal veszélyesebb helyzeteket is átvészelt már,mintsem,hogy elveszítse a fejét.*
-Ha megölsz,nem érsz el semmit,csak kínt és szenvedést vonsz a nyakadba,amit az én halálom ró rád!-mondta liftező gyomorral
-Ugyan,drágám,én nem akarlak megölni.-emelte fel védekező gesztusként két kezét Alek,de közben az arcára fagyott,a rá jellemző levakarhatatlan mosoly,ami nem súgalt túl jót
-Akkor hívd vissza a csatlósaidat!-ordította kétségbeesetten a nő
-Miért tenném?-kérdezte,egy hangos horkantás közepette a férfi
-Ne játsz a véges türelmemmel Alek!
-Mit tudnál tenni,hiszen csak egyet kell csettintenem az ujammal,és már halott vagy.-folytatta somolyogva
*Halk dobogások törték át a csendet a másodperc töredrésze alatt,mintha megállt volna az idő,s valóban...meg is állt.Halandóember ugyan nem érzékelhette ezt a változást,de akik átléptek az árnybirodalmába,hol a sötétség az úr,irányításuk alá tudták vonni az idő körforgatagát,ha a helyzet megkívánta.S ez most ilyen helyzet volt.*
-Kostya?-suttogta elfúló hangon Solina,1000 év elteltével sem volt hozzászokva az idősíkon való átlépésre,ami rendszerint lelassította tökéltesen kifejlett érzékszerveit
|
*A nő arca eltorzúlt a gyűlölettől és az undortól,mikor megpillantotta Alek szemében a kéjvágyat.*
-Nézz magadra Alek...-szűrte a fogai között a nő,miközben elindúlt felé-...mivé lettél?Hát ennyire magával ragadott a hatalom iránti leküzdhetetlen sóvárgásod?Szánalmas féreg vagy.
*Lassan lépdelt előre,lába aladt minduntalan megreccsent néhány,már jócskán elrohadt deszka.*
*Alektól nem tartott,de a másik három már nagyon fészkelődött ölőhelyén,Solinanak úgy tűnt,hogy csak a férfi parancsára várnak.*
-Nem kéne viszályt szítani.-folytatta felhúzva egyik íves szemöldökét
-Már megtörtént kedvesem.-válaszolta némi indulattal a hangjában Alek,miközben alig észrevehető mozdulattal felemelte egyik karját
*Több se kellett a másik háromnak,egy emberként rontottak Solinara,akit váratlanúl ért a támadás.*
|
- Csak csevegünk, drágám. De ne ronditsd azt a gyönyörű arcod haraggal. Nem áll jól neked- kedélyes jókedve módfelett zavaró volt a leleplezett arcok között.
Mindenki elfordította a fejét, egyedül Solina és Alek néztek farkasszemet. A férfi arcán arcátlan mosoly, pimasz kajánság terült szét, a nő pedig hideg maradt. Rezzenéstelen arccal sziszegte a foga között:
- Áruló népség. Mihaszna csőcselék. Titkos terveket szőttök, bárgyó rabszolgájaként ennek a nyáladzó alaknak. Hát hol van az arakat, amit belétek vertem? - az utolsó szavakat már harsogta. A hangjától még Alek is elkomorodott. De csak pillanatnyi megingás volt, aztán ujra előhalászta jókedvét:
- Csitulj kedvesem, és lépj beljebb. Nem illik, hogy a küszöbben állj. Jöjj, és csatlakozz közénk...Vagy jobban szeretnél kettesben maradni velem?-és kaján nevetés bugyborékolt fel a torkán.
Solina nyomon követhetetlenül gyors mozdulattal odaugrott a férfihoz, és pofon ütötte. Az egy nyögéssel a földre terült, és fájdalmas vonaglásba kezdett. De, amint magához tért, feltápászkodott és kéjesen megnyalta ajkát.
Így nézett a nőre. |
| ***AMIT FEHÉRREL ÍRTAM,AZ OTT SINCS!!!*** |
*A nő arcát megvilágította a szobát körül ölelő fényáradat.Hőfehér bőre makuláltlan volt,és kísérteties,akárcsak a többi személynek a helységben.*
-Solina,micsoda meglepetés!-fordúlt felé az ablakpárkány előtt álldogáló férfi
*Sötét barna haját gondosan hátrafésűlve hordta,szemei olyan kékek voltak,mint a háborgó tengerből fel-feltörő hullámok.Arcvonásai finomak,mégis erőteljesek.Testtartása magabiztosságot súgalt környezetével szemben.Korát tekintve az ember azt hihetné,hogy a 30-as éveit tapossa,de csak hinné,s mint tudjuk hinné nem éppen a legkifizetődőbb...csupán megtévesztés kérédse az egész.Egy maszk,mi elfedi a valóságot mások elől.*
-Szintúgy,mint nekem.-mondta a nő közönbös ábrázattal-Mit keresel itt,Alek?-kérdezte visszafolytva magába a kitörni készülő indulat zuhatagot
-Áááh,Solina...-fordúlt az újonnan érkezett felé az ablakpárkány előtt álldogáló férfi.Barna haját gondosan hátrafésűlve hordta,szemei olyan kékek voltak,mint a háborgó tengerből fel-feltörő hullámok.Arcvonásai finomak,mégis erőteljesek.Testtartása magabiztoságot súgalt.Korát tekintve az ember azt hinné,a 30-as éveit tapossa,de csak hinné,s mint tudjuk hinni nem éppen kifizetődő...csupán megttévesztés kérédése az egész. |
Odafönt három ajtó állt. Csak a legutolsó mögül szürődött ki fény. Onnan jöttek a hangok. A nő végégment a folyosón. Az ódon falakról rozsdás gyetyatartók lógtak, s róluk a viasz már a földre csöpögött. A gyertyák apró fénye kihunyni készült. Hamarosan csonkig égnek. Lengedező félhomályuk az utolsó ajtóhoz vezetett.
A nő határozott léptei egy ütésre maradtak abba, mikor oda ért. Tiszta, világos arcával a kilincsre tekintett. Egy tökéletes mozdulattal kinyitotta az ajtót.
A helységben négyen voltak. Három férfi, és egy nő. A többségük a szobába helyezett ülőgarnitúrán helyezkedett el. Mindössze az egyik férfi állt. Az ajtóval szemben lévő ablak párkányának támaszkodott.
Amikor a nő belépett, elhalgatott, és mindenki felnézett. Egyszerre földöntúli tekintetek meredtek az ajtóra. |
A lány az ajtó előtt állt, és figyelt. Hallgatott. A zajokat hallgatta. A zajokat, melyeket más nem hallhatott, csakis a közüle valók. Csak az olyanok, mint ő.
Majd egy határozott mozdulattal belökte az ajtót. Az öreg ajtóvasak szívettépő csikorgással fordultak be, de mégis oly némán, oly könnyedén siklottak, mint az esti fuvallat. Halandó ember nem hallhatta keserves nyikorgását.
Odabent mélységes sötétség lágyan ölelte körül a belépő lányt. Körbefolyta alakját és befogadta magába.
A padló panaszosan nyögött fel a lány talpa alatt, ahogy a lépcső felé sietett. Odafent, az emeletről halovány, kísérteties fény kúszott le a sürü, tömény sötétségbe, s oldotta fel azt.
A lány céltudatosan indult az emeletre. A lépcsőfokok halkan recsgtek minden egyes lépésére, de ez is csak olyan volt, mint az ajtóvasak: halandó fül nem hallhatta ezeket a zajokat... Halandó szem nem láthatta, az itt folyó dolgokat...
A halandók nem tudtak semmit...
*Thilanna* |
*Az utcát derengő félhomály járta át,mely most tisztán láthatóvá tett egy árnyékként suhanó női alakot.Fürge járását halk koppanások kísérték útján.Hosszú kabátja,szárnyként követte mozgás közben.Arcát nem lehetett tisztán kivenni,csak a két csillogó szempárt,mely kutatón fűrkészte a túloldalon nyugvó házat...Viszonylag hamar átverekedte magát a kocsisok forgatagában,majd mikor már csak alig pár lépés választotta el a kertbe nyíló vaskaputól,megállt egy röpke percre és körbepillantott,de semmi említésre méltót nem látott,s hallott,így tovább haladt,de lényegesen lassabb,és megfontoltabb tempóban...A kertet rüptében átszelte,hisz ott már nem kellett a figyelő szemektől tartania,az emberek úgysem láttak át az elvadúlt növény tengeren.Az ajtohoz érkezvén megtorpant.Zajt hallott bentről,olyan morajokat,melyeket halandó nem érzékelthet,csakhogy ő nem volt halandó,már vagy 1000 év telt el azóta,hogy befogadta őt a sötétség méhe,s ezzel együtt fellebentette előtte egy másik világ bársonyfüggönyét,bebocsájtva egy örökös színjátékba,minek színterét az emberfiak népes Világa nyújtotta,ám ők mit sem sejtettek arról,hogy az éjszakák viharában két hatalams erő méri össze tudását,és egymást nem kímélve küzdenek,harcolnak,míg az egyik fél végleg búcsút mondd az életnek.* |
S azokban az órákban, mikor sötétség borult a városra, a régi ház falai mögül erösödő neszezés hallatszott. Furcsa roppanások és koppanások ijesztették el a környék fáinak madarait félálomban lévő szendergésükből.
Mintha minden éjjel élet kúszott volna az omladozó kövek közé, lassan, sikamlósan, akár a szürke gleccser az északi havas mezőkön, s amit megsimogatott hűvös kezével, az irgalmatlan létre ébredezett.
Olyan életre, amitől minden állat menekülni kényszerült, amitöl kerge futkosásba kezdtek a hangyák és nyelt némaságba fulladtak a tücskök.
Fülledt nyári éjszakákon is ugyanaz azt a hideg lehelletet ontották a falak. Megmagyarázhatatlan, de a háznak valamiképp eleme volt a fagy, ami a mozgolódással együtt kelt életre.
Talán nem is kell, hogy értsük, hisz a történet szempontjából, csak az az elképzelhető ösztönös borzongás fontos, ami még a nagy ritkán arra vetödő élőlények legmagasabbikát is elkapta: az embert.
Igen. Az ember azt hiszi, hogy egyedül ő uralkodik. Csökönyös természet bebeszélt királysága. És meg lehet hinni: mindez badarság.
S az a lány, aki minden este a föút egyik sötét sarkából figyelte, mint éled éjfél után a ház, aki néma merevséggel hallgatta a hangokat, tudott valamit minderröl a rendszerröl.
Ezen a ködös éjszakán is behuzódott az árnyékba, és várt. Amikor a Hold elfoglalta trónusát az égen, s a halk mozgolódás felerösödött, kilépett a sötétből, és határozott léptekkel elindult a ház felé.
Eddig nem lehetett jól látni, azonban az utca fényei most mind rávilágítottak, és az alakja tisztán kirajzolódott. |
|
*A város szívében,szemben a főúttal állt egy magányos ház,melyet már évtizedek óta nem laktak,ki tudja,miért...ám bár a ház elhagyatotnak tetszett,mégis voltak be-betérő vendégei.Magas falait,hatalmas ablakok tették tetszetőssé,mik inkább egy templom kaotikus látványát nyújtották az arra vetődött járókelők számára.Csendesség lengte körűl a hatalmas kertet is,melyet már jócskán benőtt a gaz.*
*A háznak volt egy igencsak magasra ívelő tornya.Akárhányszor elment előtte valaki esküdni mert volna rá,hogy mozgást észlelt odafentről,de csak ostoba érzékicsalódásnak nyílvánította mindenki.*
*Persze...hiszen,ki gondolná,hogy az a szoba egy fontos megfigyelési rejtekhelyet biztosít az éjszaka gyermeki számára?Senki,sőt,ha bárki emberfia ezzel az abszordum ötlettel állna elő,azt azon nyomban a legközelebbi tébolydába szállítanák...Pedig,lehet,hogy az illető tudott valamit,ami nem megbomlott agyának szülötte.*
*A közeli toronyóra elütötte a 12-őt.A régi hiedelmek szerint,mikor az éjfél a küszöbön kopogtatt,előbújnak nappali szendergésükből az ártó lények,és elözönlik a Földet,közben csillapíthatatlan vérszomj tör ki belőlük,s vérbenforgó szemekkel űzik az ártatlan halandókat,hogy életüket oltsák...Dajkamese,mondaná az "ártatlan halandó",ám,lehet,hogy még sem az...*
|
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
